1. ROBBANÁS TÖRTÉNT A TISZAÚJVÁROSI MOL-ÜZEMBEN Egy ember, egy kétgyermekes férfi meghalt, kilenc ember megsérült, közülük több súlyosan a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi üzemében, ahol reggel 9 óra előtt robbanás volt és tűz keletkezett. A mentőszolgálat több mentőegységgel, köztük három mentőhelikopterrel érkezett a baleset helyszínére, az életveszélyes légúti égési sérültet mentőhelikopterrel a Debreceni Egyetemre, a másik súlyos arcsérültet a budapesti Honvédkórházba szállították, már egyikük sincs életveszélyes állapotban. A könnyebb égési sérülést szenvedetteket Miskolcon látják el. A tüzet vízágyúkkal és habsugarakkal 10 órára sikerült eloltani. A katasztrófavédelem mobil laborral vonult a helyszínre, megállapították, hogy veszélyes anyag nem került a levegőbe. A Mol…
Browsing: Mailblog
1. ORBÁNTÓL FÉLNETEK JÓ LESZ Benyújtotta első Alaptörvény-módosítását a Tisza Párt, a javaslatot társként az igazságügyi tárca vezetésétől visszalépett Melléthei-Barna Márton jegyzi, ez kimondaná, hogy nem választható meg miniszterelnöknek az a személy, aki összesen legalább nyolc évig ellátta ezt a megbízatást, a számítást pedig az 1990-es rendszerváltástól kell kezdeni, azaz Orbán Viktort kizárná a posztról a jövőben. A javaslat indoklása szerint a demokrácia alapja a közhatalom gyakorlásának időbeli korlátozása – a tiltás egyedülálló lesz Európában. A módosító javaslat a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését is célozza, továbbá a közérdekű vagyonkezelő alapítványok államosítását is kimondaná – ez utóbbi 3000 milliárdos vagyontömeg visszavételét jelenti,…
1. VARSÓI GYORS UTÁN BÉCSI VÁLTÓHIBA Már a jövő hónapban szeretne a visegrádi országok vezetőinek egy budapesti csúcsot rendezni Magyar Péter, aki szerint ki is lehetne bővíteni a cseh-lengyel-szlovák-magyar négyest az osztrákokkal, horvátokkal, szlovénekkel, románokkal vagy akár más balkáni országokkal. A magyar miniszterelnök minderről Varsóban beszélt, miután találkozott Donald Tusk kormányfővel, akinek elmondta, Magyarországnak tanulnia kell Lengyelországtól, hogyan lehet az uniós források felhasználásával jól fejlődni. Lengyelországból majd Ausztriába vezet Magyar útja, ahol azonban becsúszott némi gikszer, le kellett ugyanis mondania fellépését egy európai fórumon, ahol pedig ő lett volna a díszvendég. Az osztrák sajtó szerint kaotikus volt az egész miniszterelnöki…
1. TÉNYLEG FELÜL A VARSÓI GYORSRA Ahogy azt előre megmondta, valóban Lengyelországba és Ausztriába vezet az új magyar miniszterelnök első hivatalos útja. Magyar Péter külön hangsúlyozta, hogy a ma indult delegáció a Krakkót, Varsót, Gdanskot és Bécset érintő utazáson kizárólag menetrendszerinti repülőjáratokat és vonatot használ. Varsóban Magyar találkozik az egyik legfontosabb szövetségesének számító lengyel miniszterelnökkel, majd az államfővel is, aki viszont Orbán Viktorhoz áll közel, Gdanskban pedig az Orbánból kiábrándult élő antikommunista jelképpel, Lech Walesával. Az út kapcsán az is kiderült, hogy lett egy második miniszterelnök-helyettes is. Ruff Bálint kancelláriaminiszter vezeti itthon a kormányzatot, ha Magyar és első számú helyettese,…
1. NEM MOND LE AZ ÁLLAMFŐ Egyetlen döntését sem bánta meg, és nem távozik posztjáról Sulyok Tamás a miniszterelnök hó végi ultimátumára. A köztársasági elnök ezt egy interjúban közölte, ahol szerepét magyarázva abban semmilyen politikai jelleget, teendőt nem lát, kizárólag közjogi értelmezésben tekint magára, a „bizalom, az alkalmatlanság és a méltatlanság kategóriáját pedig az alkotmány nem tartalmazza”. Sulyok szerint kormányváltás történt, nem rendszerváltás, azt viszont érzékeli, hogy az új kétharmados hatalom szándéka az államfői jogkör átalakítása. Az államfő megszólalására Magyar Péter úgy reagált, hogy Sulyok „sok mindenben hazudott”, állítása szerint az elnök két találkozásuk alkalmával egyáltalán nem zárkózott el a…
1. KORDONBONTÁS ÉS FEJMOSÁS Az új miniszterelnök sajátkezűleg kezdte el a Karmelita-kolostort körülvevő kordon elbontását és azt is bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki székhelyét megnyitják ingyenesen a látogatók előtt. Hétvégékre Rogán Antal egykori irodáit is megtekintheti bárki, beleértve a szivarszobát, amely Rogán szerint csak egy ebédlő volt. Magyar Péter jelezte, kormánya áttekinti a budavári kormányzati épületek legmegfelelőbb jövőbeni funkcióit, s költséghatékonyan fejezik be a félbemaradt beruházást, aminek a teljes árát 1500 milliárd körülire becsülik. Ma reggel a miniszterelnök bemutatta a kormányzati átadás-átvétel videóját is, amelyben „szégyelljék magukat” felütéssel kiosztotta a távozó minisztereket, közülük Pintér Sándor reagált hosszabban, ő vizsgálatot kért…
1. DRÓNSZÁRNYON REPÜL A NEMZETI EGYSÉG Meghozta a magyar nemzeti konszenzust az ukrajnai háború kezdete óta legnagyobb orosz légitámadás-sorozat, amelyben tegnap és ma Moszkva 1600 drónnal intézett csapást nem egyszer civil célpontok ellen, tucatnyi embert megölve. A Kárpátalját is elérő támadást nemcsak Magyar Péter miniszterelnök ítélte el, hanem az elmúlt évektől eltérően Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető és Sulyok Tamás államfő is, ezúttal nem elhallgatva, hogy orosz akcióról van szó. Orbán Anita külügyminiszter ezen felül bekérette a budapesti orosz nagykövetet. A magyar kormányfő reakcióját fontos üzenetnek nevezte a hálás Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. 2. VESZÉLYHELYZET ÉS VÉGKIELÉGÍTÉS Véget ért a különleges…
1. KORMÁNYÜLÉS ÓPUSZTASZEREN A Feszty-körkép szimbolikus környezetében tartotta első, kihelyezett ülését az új kormány, az ópusztaszeri helyszínt Magyar Péter a rendkívüli aszályhelyzettel is indokolta. A tanácskozáson döntöttek a minisztériumok és állami cégek azonnali átvilágításáról, a rendes gazdálkodáson túli kötelezettségvállalások felfüggesztéséről, s elkezdték az Alaptörvény és más fontos jogszabályok módosításának megtárgyalását, valamint tájékoztatást kértek az ország energiaellátásának helyzetéről, így a Mol vezetői is megjelentek. Orbán Anita külügyminiszter jelezte, mélységesen elítélik a kárpátaljai Szolyva és Ungvár energetikai és ipari létesítményeit ért orosz dróntámadást. 2. SKODA ÉS LÁZÁR SZÉKHELYE Minden üzenetértékű részletében szakítani kíván az Orbán-kurzussal Magyar Péter, aki ennek jegyében közölte, a…
1. MEGALAKULT AZ ÚJ KORMÁNY Ma átvették megbízólevelüket a Sándor-palotában Magyar Péter kormányának tagjai a köztársasági elnöktől, akitől Magyar azt kérte a helyszínen, ne készítsen közös fotókat kabinetje tagjaival. A tizenhat új miniszter ezután a parlament délutáni ülésén Magyar Péter felszólalása után letette esküjét. A kormányfő beszédében a Várban talált kormányzati luxusberuházásokat ostorozta, a rendszerváltás érdekében pedig vétójogot ad az egészségügyi, az igazságügyi, az oktatási és a pénzügyi tárca vezetőinek a kormányzati döntéshozatalokban. A kormány tagjai: Bóna Szabolcs, Pósfai Gábor, Hegedűs Zsolt, Gajdos László, Kapitány István, Ruszin-Szendi Romulusz, Görög Márta, Vitézy Dávid, Orbán Anita, Ruff Bálint, Lannert Judit, Kármán András,…
1. MAGYAR PÉTER MEGVÁLASZTVA Megalakult az új Országgyűlés, a nyitóülésen a rendszerváltás óta először nem volt ott a távozó kormányfő, viszont azonnal megválasztották utódját, Magyar Pétert miniszterelnöknek – ő formálisan keddig a még távozó fideszes tárcavezetőket felügyeli, a miniszterek esküjével holnap alakul meg a Magyar-kormány. Az új vezető ünnepi beszédében szembenézést, igazságtételt és megbékélést ígért – ebben a sorrendben. Az 1990-es rendszerváltás utáni nyolcadik miniszterelnök az Orbán-Gyurcsány korszak végéről beszélt, elődei közül Antall Józsefet hozta példaképül. Az ünnepi ülést hatalmas népünnepély kísérte és követte a Kossuth téren. Magyar Péter közben egy amerikai lapinterjúban azt mondta, a „mézeshetek nem sokáig tartanak”,…