Browsing: Mailblog

1. MÁR NEMCSAK MOSZKVA, KIJEV IS ATOMMAL FENYEGET Az Európai Unió történetének leginkább bevándorlásellenes csúcsán vagyunk túl. A tanácskozáson a tagállamok vezetőinek többsége támogatta, hogy hozzanak létre az unión kívül olyan posztokat, ahol elbírálják a menedékkérelmeket, így az elutasított kérelmezőknek nincs esélyük eltűnni Európában. A deportálások felgyorsítását szorgalmazták és kiálltak a lengyel kormányfő mellett is, aki arra hivatkozva akarja teljesen felfüggeszteni a menekültkérelmek befogadását, hogy Moszkva és Minszk migránsok küldésével destabilizálni akarják az országot. Kérdés, mik lesznek a következményei ennek a hónapok óta érlelődő bevándorlásellenes szigorításnak, ugyanis a vezetők iránymutatásait Brüsszelnek olyan jogszabályokká kéne formálnia, amelyek megfelelnek a nemzetközi és…

Read More

1. UKRÁNOK ÉS MIGRÁNSOK A BRÜSSZELI ÉTLAPON Kijev után Brüsszelben is bemutatta régóta beharangozott „győzelmi tervét” az ukrán elnök, amely azonban inkább tűnik kívánságlistának, mint tervnek. Az uniós tagállamok vezetőinek találkozójára érkező Volodimir Zelenszkij elképzelése ráadásul több „titkos záradékot” is tartalmaz, amelyekről egyelőre nem tudni semmit. A legfontosabb részek: Ukrajna NATO-csatlakozása és a nyugati fegyverek bevetésének engedélyezése oroszországi célpontok ellen, vagyis olyan pontok, amelyekben már hónapok óta hiába próbál áttörést elérni Kijev. A magyar kormányfő rémisztőnek nevezte az elképzelést. A csúcstalálkozó másik kényes témája a migráció, s itt is jut szerep Orbán Viktornak, az általa létrehozott szélsőjobboldali európai pártcsoport vezetői…

Read More

1. MÁR BRÜSSZEL IS BELEÁLL A POFOZKODÁSBA Láthatóan szisztematikus hadjáratba fogott az Európai Néppárt Orbán Viktor kormányzása ellen. A magyar kormányfővel barátságból ellenszenvbe forduló viszonyban lévő Manfred Weber európai jobbközép pártcsaládja sorra indítja támadásait Orbán ellen a közösségi médiában, a következő felütésekkel: „Orbán maga a probléma”, „Szabadságharcosból elszigetelődött ember, itt a változás ideje” vagy „Ideje távozni”, „helyreállítani rossz vezetése kárait, közelebb Magyarországot Európához”. Ezúttal pedig a Néppárt a Tisza Párthoz hasonlóan 1956-ot állítja középpontba a fideszes elszólásokat meglovagolva, s megemlékezést kezdeményeznek a forradalomról az EP jövő heti ülésén. De jönnek a pofonok a jó orosz kapcsolatokat ápoló Szijjártó Péternek is:…

Read More

1. MEGINT NEMZETI KONZULTÁCIÓ Úgy döntött a kormányzópárt esztergomi frakcióülésén, hogy aládúcolja a kormányfő legújabb nagy tervét, amely az úgynevezett semleges gazdaságpolitikát célozza meg. Éppen ezért a Fidesz-frakció egy újabb nemzeti konzultáció elindítását javasolta ebben az ügyben, amelynek témái között a gazdasági semlegesség (Kelet és Nyugat között), a kisvállalkozások támogatása, a munkáshitel, a lakhatás kérdése és a béremelések szerepelnének. Nemzeti konzultáció utoljára tavaly novemberben volt, akkor másfél millióan töltötték ki, s mind a tizenegy kérdése Brüsszelre vonatkozott. Közben a párizsi székhelyű gazdasági együttműködési szervezet, az OECD lemondta magyarországi látogatását, mivel a magyar kormányzat nem hajlandó egyeztetni korrupcióellenes munkacsoportjával. 2. BORRAVALÓ…

Read More

1. FOLYTATÓDIK A SOKFRONTOS HÁBORÚ A Hamász és a Hezbollah után lassan az ENSZ ellen is háborút visel Izrael. A világszervezet libanoni békefenntartói szerint izraeli tankok törtek be egy bázisukra. A zsidó állam szerint a mintegy tízezer kéksisakosnak el kéne tűnnie a déli országrészből, ahol folyamatosak az összecsapások a Hezbollahhal. Bár ezekből rendre az izraeliek kerülnek ki győztesen, a hétvégén az Irán-barát szervezetnek sikerült egy drónját átjuttatnia a légvédelmen és megölnie négy zsidó katonát, s megsebesíteni másik hatvanat egy észak-izraeli bázison. Izrael most először bombázta Libanon északi részét, miközben folytatta a légicsapásokat Gázában is, ahol megint kilőtt egy kórházat, amelyben…

Read More

1. ORBÁN JÖVŐRE GAZDASÁGI BEROBBANÁST ÍGÉR A miniszterelnök szerint már 2025 első negyedévében 3-6 százalékos növekedést hoz a gazdasági semlegesség kormányzati stratégiája. Orbán Viktor szokásos pénteki rádiónyilatkozatában időpont megjelölése nélkül egymilliós átlagkeresetet ígért, valamint egy új kisvállalkozói programot, miközben változatlanul a hazai autóipar jövőre tovább bővülő húzóerejében hisz. Az Európai Parlamentben lezajlott, őt keményen támadó vitáról azt mondta, von der Leyen bizottsági elnök és Weber néppárti frakcióvezető ott nyíltan bejelentették, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt, hogy helyére Magyar Péter és Dobrev Klára „zsoldos koalícióját” delegálják. Orbán a migrációs és határvédelmi kérdések eldöntéséből kihagyná az Európai Bizottságot, s a…

Read More

1. MÁR CSAK HÁROM SZÁZALÉKOS AZ INFLÁCIÓ Szeptemberben három százalékos volt az infláció, vagyis ennyit nőttek az árak 2023 szeptemberéhez képest a statisztikai hivatal adatai szerint. Éppen ennyi volt az MNB inflációs célja is, amit ezzel sikerült elérni. A jó adat elsősorban az energia- és az üzemanyagárak csökkenésének köszönhető, ugyanakkor éppen emiatt törékeny is ez a siker. Hiszen a gyorsan változó tételeket figyelmen kívül hagyó maginfláció továbbra is magas, 4,8 százalékos, sőt még nőtt is az augusztusihoz képest. Márpedig ez sokkal alkalmasabb a középtávú előrejelzésre, azaz év végére ismét négy százalék felett lehet a drágulás. 2. MEGINT AZ ÖNKORMÁNYZATOK ZSEBÉBEN…

Read More

1. ÉPP CSAK A VEREKEDÉS HIÁNYZOTT Egyetlen soros elnök programismertetőjén sem volt még olyan parázs és annyira politikai a vita az Európai Parlamentben, mint most Orbán Viktor esetében. A téma elvileg a magyar elnökség programja lett volna, amelynek leginkább az európai gazdasági versenyképesség javítása áll a középpontjában, ám Orbán ezzel kapcsolatos felvetései senkit sem érdekeltek. A brüsszeli vezetők a korábbiaknál is sokkal keményebben mentek neki Orbánnak, s az is változás volt, hogy most már nem álltak meg az emberi jogi vagy jogállami kérdéseknél, a korrupciónál és az oroszbarátságnál, hanem az új magyar ellenzékhez hasonlóan szakmai alkalmatlanság miatt is támadták a…

Read More

1. ORBÁN ÉS MAGYAR MÁR AZ EP-BEN MELEGÍT Strasbourgban már kisebb összecsapásokkal készül az Európai Parlament holnapi plenáris vitájára a magyar miniszterelnök és az ellenzéket meghódító Tisza Párt elnöke is. Orbán Viktor a soros magyar uniós elnökségről szóló szerdai vita előtt azért tartott nemzetközi sajtótájékoztatót, mert szerinte a holnapi adok-kapok eltereli a figyelmet a lényegről – ehhez képest ezt már ma megtette a helyszínen a DK ifjúsági szervezetéhez tartozó és kivezetett aktivista, aki „mennyiért árulta el a hazát?”– kiáltással rohant Orbán asztalához. A kormányfő elmondta, migráció ügyében „mellkasig áll a vérzivatarban”, de neki lesz igaza. Közben Magyar Péter az EP-ben…

Read More

1. EGY ÉVVEL KÉSŐBB Volt, ahol megemlékezők, volt, ahol tüntetők gyűltek össze a Hamasz által elkövetett terrortámadás első évfordulóján. Izraelben az államfő annak a zenei fesztiválnak a helyszínén mondott beszédet, ahol a palesztin fegyveresek 360 embert gyilkoltak meg, a megemlékezés azzal a számmal kezdődött, amelyet egy éve félbeszakított a mészárlás. Az izraeli kormányfő háza előtt közben az annak idején elhurcolt túszok családtagjai tüntettek, szeretteik hazahozatalát követelve. Az 1200 ember halálát követelő támadás után elrabolt 250 túszból feltételezések szerint ötven továbbra is életben lehet Gázában. A világ más részein az évfordulót sokan Izrael elleni tüntetésekre használták fel, nemcsak a muszlim országokban,…

Read More