1. AZ EDDIGI LEGNAGYOBB OROSZ LÉGITÁMADÁS ÉRTE UKRAJNÁT Legalább 23 halottja és több mint 100 sebesültje van Ukrajna-szerte a péntekre virradóra végrehajtott orosz légitámadásnak, amely a főváros Kijev mellett olyan nagyvárosokat értek, mint Harkov, Lvov, Dnyipropetrovszk, Odessza, Zaporisszja és Konotop. Az ukrán energiaügyi minisztérium négy régióban áramkimaradásról számolt be a légitámadás után. Az ukrán hadsereg főparancsnoka szerint az orosz hadsereg 122 rakétát és 36 iráni drónt lőtt ki, ezek közül 87 rakétát és 27 drónt lőttek ki, vagyis a 158 ellenséges csapásból 114-et akadályoztak meg. Az éjszakai támadások napokkal azután következtek be, hogy Ukrajna csapást mért egy orosz hadihajóra a…
Év: 2023
1. NAGY EURÓPAI HALOTTAK Egy nap alatt két, az Európai Unió sorsát egykor nagyban meghatározó államférfi halt meg. A 98 éves korában elhunyt francia Jacques Delors egyedülálló módon három cikluson át volt az Európai Bizottság elnöke, teljesítménye alapján a modern EU építőmestereként emlegetik. A javak, szolgáltatások és emberek szabad áramlása, az euró, a schengeni szerződés, az Erasmus program – mindegyik eredete az ő időszakába nyúlik vissza. A 81 évesen elhalálozott német Wolfgang Schauble – ellentétben Delors-ral – maradt hazája pénzügyminisztere, nem távozott Brüsszelbe, mégis meghatározta Európa sorsát, elsősorban az eurozóna válsága idején tett sokat az unió egyben tartásáért. Az egy…
Kiapadhatatlan játékforrás, amely észrevétlenül fejleszti a gyermekeket.
1. ANKARA MEGINT LÉPETT EGYET, STOCKHOLM ÖRÜL Egy kicsit megint közelebb araszolt Svédország az annyira vágyott NATO-csatlakozáshoz. A török parlament külügyi bizottsága ugyanis hosszas huzavona után jóváhagyta a svédek kérelmét, így most már tényleg csak az hiányzik, hogy a képviselők szavazhassanak róla. A lépés mögött az a török-amerikai alku áll, hogy a zöld jelzésért cserébe Ankara végre megkaphatja az áhított amerikai vadászgépeket. Törökországon kívül csak Magyarország nem hagyta még jóvá a svédek felvételét. 2. MÁR A KARÁCSONYUK SEM KÖZÖS Először tartottak nyugati karácsonyt a keleti helyett Ukrajnában, ezzel is mutatva, hogy az ország tényleg minden szálat el akar vágni, ami…
1. MINDEN SZÁZADIK GÁZAI MEGHALT Gázában már 20 ezer felett van a palesztin halottak száma, ami azt jelenti, hogy az októberi terrortámadásra adott izraeli válaszcsapások minden századik gázait megöltek. Az áldozatok mintegy kétharmada nő és gyerek, a terroristák aránya a halottak között becslések szerint 20-30 százalék körül lehet. A harcok leállására nem látszik esély. Az Egyiptomban zajló tárgyalásokon a Hamász csak akkor lett volna hajlandó újabb túszokat elengedni, ha Izrael véget vet a háborúnak, amit az a Hamász teljes felszámolásáig folytatni akar. Az ENSZ-ben napok óta folyik az egyeztetés egy tűzszünetre felszólító határozatról, de áttörés attól sem várható. Ha ugyanis…
1. ITT A 32 SZÁZALÉKOS PEDAGÓGUS-BÉREMELÉS Januártól most már tényleg megérkezik az évek óta ígért és várt pedagógus-béremelés. Orbán Viktor szokásos évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy átlagban 32 százalékkal emelkedik a tanárok fizetése, s lesz emelés 2025 és 2026 év elején is, így az átlagfizetés bruttó 800 ezer forint körül alakul majd. A kormányfő szerint ugyanide eljutni EU-s pénzek nélkül hat évig tartott volna. Orbán arról is beszámolt, hogy elfogadta az ukrán elnök ajánlatát egy találkozóra, szerinte az orosz-ukrán konfliktust lehet katonai műveletnek is nevezni, mert nem volt hadüzenet, de a háború minősítés is megfelelő; magyar alapérdek pedig, hogy…
1. EGY ÁLLAMBAN KIZÁRTÁK TRUMPOT A VERSENYBŐL Az eddigi legkomolyabb bírói pofont kapta az amerikai elnökválasztás első számú esélyese, a számtalan perben vádlott Donald Trump. A coloradói legfelsőbb bíróság ugyanis egyetlen szavazattöbbséggel, de kizárta a volt elnököt a jelöltek közül, amiért az legutóbb nem ismerte el választási vereségét, hanem erőszakkal akart hatalmon maradni. Ugyanakkor ez távolról sem jelenti Trump elnöki álmainak a végét: a döntés csak Colorado államra és egyelőre csak a republikánus előválasztásra vonatkozik, amiben Trump Colorado nélkül is simán nyerésre áll. Ráadásul a fellebbezések miatt a végső döntést alighanem a konzervatív többségű szövetségi legfelsőbb bíróság fogja meghozni. 2.…
1. EGY TUCAT SZANKCIÓ Az EU megszavazta a 12. szankciós csomagot Oroszország ellen, a célkeresztben ezúttal főleg az orosz gyémánt betiltása áll. Amíg a viszonylag keveset érő szankciók folyamatosan jönnek, a nyugati segítségre ez egyre kevésbé igaz. Egy ukrán tábornok szerint tervezett akciókról kell lemondaniuk, mert nem kapnak elég lőszert. Ezen segíthet az új rendkívüli EU-csúcs, amelynek megvan az időpontja: február elsején találkoznak a tagállamok vezetői, hogy meggyőzzék Orbán Viktort, járuljon hozzá a Kijevnek küldendő eurómilliárdokhoz, vagy ha ez nem sikerül, akkor állapodjanak meg abban, miként kerülik ki a magyar kormányfő vétóját. Egyelőre a republikánus ellenkezés miatt Washingtonból sem érkezhet…
1. KÉT LÓERŐS NEMZET Személyesen Orbán Viktor volt a sofőrje a négy hónapon belül másodszor is Budapestre látogató török elnöknek. További különlegesség, hogy az autó egy török gyártású elektromos jármű volt, a vendég pedig ajándékba egy igazi élő magyar lovat kapott. Erdogan elnököt fél kormánya elkísérte, hogy minél szorosabbra fűzzék a két ország között már amúgy is nagyon szoros politikai-gazdasági kapcsolatokat. Magyarország szempontjából a Törökországon átmenő vezetékek, az illegális migráció és az idecsábított baráti török üzletemberek befektetései tekinthetők a „kiemelt stratégiai együttműködés” legfontosabb elemeinek, míg a törökök azt értékelik, hogy Magyarország az EU és a NATO egyetlen tagállama, amelytől bírálatot…
1. EGY KÁVÉ, EGY VÉTÓ A BRÜSSZELI MAGYAR MÉRLEG Minden másképp alakult az uniós csúcson ahhoz képest, ahogy azt a magyar kormányfő ígérte és ahogy a szakértők jósolták. Hiába fogadkozott ugyanis Orbán Viktor, hogy nem fog engedni a nyomásnak, és meg fogja vétózni a tagjelölti tárgyalások megkezdését Ukrajnával, végül megadta magát és – állítólag a német kancellár javaslatára – kiment meginni egy kávét az ülésről, hogy a többiek megszavazhassák a döntést. A kormányfő később azzal indokolta lépését, hogy rengeteg (szerinte 75) alkalma lesz még Ukrajna tagságának megakadályozására. Megvétózta viszont a Kijevnek nyújtandó 50 milliárd eurós segélycsomagot, ami miatt így jövő…