Szerző: mailblog.hu

1. BRUTTÓ 700 EZER FELETT AZ ÁTLAGBÉR Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 704,4 ezer, a nettó átlagkereset 484,2 ezer forint volt a KSH adatai szerint. A bruttó átlagkereset 9,7, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset pedig 4,8 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit. A bruttó kereset mediánja 567,7 ezer, a nettó kereseté 395 ezer forint volt, 10,3, illetve 10,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A reálkereset 4,8 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,6 százalékos drágulása mellett. 2. HATVANPUSZTA KAMPÁNYFŐVÁROS Továbbra is a napirend élén tartja az ellenzék Orbán Viktor édesapjának birtokát,…

Read More

1. NEM EGET VERŐ A JÚLIUSI HIÁNY Júliusban mindössze 12,8 milliárd forint hiánnyal zárt a központi költségvetés, a bevételek és kiadások közel egyensúlyban voltak. A nyár derekáig viszont 2786 milliárdra nőtt a deficit, ami a módosított éves hiánycél 58 százaléka és 343 milliárddal több, mint tavaly ilyenkor volt. A kormány szerint tartható lesz a GDP 4,1 százalékára rúgó 4774 milliárdos hiány, az adóbevételek 9 százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor. Közben Magyar Péter a nemzetgazdasági miniszter menesztését jósolta, amit maga Orbán Viktor cáfolt, mondván: „akinek halálhírét keltik, sokáig él”, s egyben agyondicsérte Nagy Mártont, mondván, leváltás helyett kitüntetést érdemel. 2. NOVEMBER…

Read More

1. KEMÉNY SZANKCIÓK AZ OROSZOK ELLEN – VAGY NEM Most éppen két héten áll a Moszkvának adott amerikai ultimátummutató: Donald Trump jövő hét végéig fogja eldönteni, vezessen-e be „hatalmas szankciókat” Oroszország ellen, vagy hagyja az egész békeközvetítést. Közben azért a Fehér Ház jóváhagyta több száz kilométeres hatótávolságú szuperrakéták eladását Ukrajnának, jóllehet a Trump-kormányzat a korábban Kijevnek adott ukrajnai rakéták bevetését sem engedélyezte mélységi orosz célpontok ellen. A fronton az oroszok és az ukránok is folyamatosan újabb települések el- illetve visszafoglalását jelentik be, a Putyin-Zelenszkij-csúcs időpontjáról és helyszínéről pedig továbbra sincs hír, bár Moszkva annyit közölt, hogy korábbi álláspontjával ellentétben hajlandó…

Read More

1. MEGINT SZÜNETEL A BARÁTSÁG Már húsz fölé nőtt a Munkácsot csütörtök hajnalban ért orosz rakétatámadás sebesültjeinek száma, az üzemben keletkezett tüzek még ma is égtek. Folyik a kármentés Budapesten is az elnöki Facebook-poszt után, amelyből az államfő kihúzta, hogy oroszok követték el a támadást. A Sándor-palota szerint azért módosították a posztot, mert akkor még nem lehetett biztosan tudni, mi történt. Azóta sem írták vissza az orosz jelzőt, amit viszont nyugodtan használt a botrány utáni közleményében Orbán Viktor, s ezzel még kínosabb helyzetbe hozta Sulyok Tamást. Újabb ukrán támadás érte közben a Barátság-vezetéket, amin a magyar külügyminiszter szerint öt napig…

Read More

1. TALÁN EGYSZER TALÁLKOZNAK Ahogy telnek a napok az alaszkai csúcstalálkozó óta, egyre kevésbé látszik eredményesnek az amerikai és az orosz elnök megbeszélése. Donald Trump eredetileg két héten belülre jósolta Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij békecsúcsát, most már egy hónapról beszél. Moszkva pedig láthatóan húzza az időt, az orosz külügyminiszter és a Kreml szóvivője is azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen csúcsot csak nagyon alapos előkészítés után lehet majd megtartani. Putyin már állítólag az európai békefenntartókhoz sem járulna hozzá, s Washington is óvatosan lépdel visszafelé a megígért biztonsági garanciákból. Közben a magyar külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország szívesen lenne a találkozó…

Read More

1. MOST MINDENKI NAGYON SZERETI EGYMÁST Bár konkrét eredményt nem hozott, legalább jó hangulatú volt az ukrán elnök és az európai vezetők találkozója Donald Trumppal. Volodimir Zelenszkij ezúttal kivételesen zakót is húzott (nyakkendő nélkül), és szemmel láthatóan nagyon vigyázott, nehogy megismétlődjék a fél évvel ezelőtti katasztrófa a Fehér Házban. Trump ismét beszélt telefonon az orosz elnökkel, s továbbra is állítja, hogy Vlagyimir Putyin kész a békére, és hogy rövid időn belül hajlandó leülni Zelenszkijjel, amit aztán később egy hármas csúcs is követhet Trumppal. Ez a legfontosabb előrelépése az elmúlt napoknak, s a találkozó szervezése már meg is kezdődött. Az európai…

Read More

1. TŰZSZÜNET HELYETT TOVÁBBI TÁRGYALÁSOKAT HOZOTT ALASZKA Nem hozott megállapodást az amerikai és az orosz elnök várva várt alaszkai találkozója, a világ azóta is próbálja megfejteni, mi is történt a három órás megbeszélésen. Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin jól jött ki a megbeszélésből, hiszen nem kötött tűzszünetet és az előzőleg belengetett amerikai szankciók sem léptek életbe. Hivatalosan nem közölték, a résztvevők miben tudtak és miben nem megegyezni, különféle forrásokból nagyjából az a kép állt össze, hogy Moszkva meg akarja kapni Donyeck és Luhanszk régiók azon részeit is, amelyeket még nem foglalt el, cserébe nem támadna sehol tovább. S ugyan Ukrajna…

Read More

1. MINDEN SZEM ALASZKÁN Megérkezett Alaszkába az orosz és az amerikai delegáció is, a legnagyobb visszhangot Szergej Lavrov külügyminiszter váltotta ki, aki Szovjetunió feliratú pulóverben jött. Mindkét elnököt ötfős delegáció kíséri, s Donald Trump kedvező előjelnek nevezte, hogy az oroszokéban ott a pénzügyminiszter mellett a befektetési alap vezetője is, mert ez szerinte azt mutatja, hogy Moszkva meg akar állapodni és üzletelni szeretne. Az amerikai elnök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy most csak a feltételeket kell megteremteni a második, még fontosabb tárgyaláshoz, amelyen már az ukrán elnök is ott lesz. Közben tovább folytatódott az orosz előrenyomulás, állítólag újabb hét falut foglaltak…

Read More

1. ÓVATOS OPTIMIZMUS Ukrajna és Európa vezetői is óvatosan optimista hangot ütnek meg egy nappal az amerikai-orosz csúcstalálkozó előtt. Az ukrán elnök a tegnapi berlini találkozó után ma Londonba ment, Volodimir Zelenszkij és Keir Starmer brit kormányfő szerint a tegnapi egyeztetés Donald Trumppal jól sikerült. Az Európai Bizottság pedig egyenesen arról beszélt, hogy Amerika kész biztonsági garanciákat adni Ukrajnának a béke után, márpedig korábban ettől elzárkózott. Ugyanakkor az ukrán-orosz kompromisszum továbbra sem látszik: Kijev nem akar lemondani az oroszok által elfoglalt területekről, s Vlagyimir Putyin is kizárja, hogy kivonuljon a megszerzett részekről. Maga a csúcstalálkozó egyébként magyar idő szerint holnap…

Read More

1. ITTHON NYOMOZUNK AZ UKRÁNOK ELLEN Most már végképp belügy lett annak a kárpátaljai magyarnak a halálából, aki besorozása után nem sokkal hunyt el tisztázatlan körülmények között: a magyar legfőbb ügyész ugyanis emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A magyar jog ezt akkor is lehetővé teszi, amikor az áldozat magyar állampolgár, de a bűncselekmény helyszíne és feltételezett elkövetője külföldi. Ugyanakkor kérdéses, mennyire lehet eredményes a Magyarországon lefolytatandó eljárás, hiszen ahhoz, hogy megállapítsák, pontosan mi történt, az ukrán hatóságok segítségére van szükség, akik saját állításuk szerint egyébként is vizsgálják Sebestyén József halálának körülményeit, bár a magyar kormány azzal vádolja őket, hogy…

Read More