Browsing: Mailblog

1. TRUMP MINDENKIT KRITIZÁL A szokásosnál is durvább légicsapást intézett Kijev ellen Oroszország, olyannyira, hogy a kilenc halottal járó incidenst még az amerikai elnök is elítélte. Donald Trump felszólította Putyint, hogy azonnal álljon le és inkább a békére törekedjen. Ettől eltekintve azért a Fehér Ház továbbra is inkább az ukrán elnökön fokozza a nyomást, mint az oroszon. Trump keményen bírálta Volodimir Zelenszkijt, amiért az nem hajlandó hivatalosan is lemondani a Krímről, amely pedig „már rég elveszett”. Az amerikai elnök szerint épp Zelenszkij makacs hozzáállása miatt nehéz elérni a békét. 2. TITKOK ÉS SZENVEDÉLYEK A FEHÉR HÁZBAN „Az elnök szenvedélyes embereket…

Read More

1. SE BÉKE, SE CSÚCS Kútba esett az a csúcstalálkozó, amely pedig amerikai remények szerint már ezen a héten elhozta volna az orosz-ukrán békét. Amerikai, európai és ukrán vezetők ma Londonban találkoztak volna, hogy elfogadják az amerikai javaslatokat, amelyek azonban annyi engedményt adnak az oroszoknak, hogy Kijev kapásból nemet mondott rájuk, így végül az amerikai külügyminiszter és Donald Trump elnök megbízottja le is mondta részvételét. Trump terve szerint az ukránoknak el kellene ismerniük, hogy a Krím jogilag is az oroszoké, amúgy pedig apróbb területcserékkel a mostani a frontvonal mentén fagyasztották volna be a konfliktust, miközben Moszkvát mentesítik a gazdasági szankciók…

Read More

1. MEGHALT A PÁPA Tizenkét év pápaság után elhunyt I. Ferenc. A 88 éves katolikus egyházfő az utóbbi időben sokat betegeskedett, de úgy tűnt, sikerült kilábalnia súlyos tüdőgyulladásából, s húsvétkor már újra megjelent a hívek előtt, ám húsvét hétfőre virradóra agyvérzést kapott, s utána a szíve is leállt. Jorge Maria Bergoglio néven olasz bevándorlók gyermekeként Argentínában született, így ő lett az első latin-amerikai pápa. Próbálta a szegények, a migránsok és melegek iránt érzékenyebbé tenni egyházát, s bővíteni a kléruson belül a nők lehetőségeit. Mindezek a reformfolyamatok azonban nagyon óvatosak voltak, s folytatásuk vagy leállításuk a következő pápán múlik. Az esélyesek…

Read More

1. MARAD JÖVŐRE IS AZ EXTRAPROFITADÓ A kormány elkészült a 2026-os költségvetéssel, amelynek legfőbb kedvezményezettjei a gyermekes családok, s amelyet Gulyás Gergely a Kormányinfón a „béke költségvetésének” nevezett (idén is így becézték amúgy). Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter jelezte a büdzsével kapcsolatban, hogy 3,7 százalékos hiánnyal számolnak, 3,6 százalékos infláció mellett. A kiadási főösszegből (35 ezer milliárd forint) 4800 milliárd jut családpolitikára, 1000 milliárd rezsivédelemre, 7700 nyugdíjakra – bevételi oldalon jövőre 2360 milliárnyi uniós forrás érkezésére számítanak. Hiába ígérték az extraprofitadó 2026-os kivezetését, mégis marad a bankrendszerben, 360 milliárdos adóbevételként, mert úgy látják, a kamatok ezt indokolják. Nagy Márton az otthonfelújítási…

Read More

1. ROGÁN AJÁNDÉKOT KAPOTT AMERIKÁBÓL Végül csak három hónapot töltött az Egyesült Államok szankciós listáján Rogán Antal, akit a Trump-kormányzat most levetetett onnan. Minderről személyesen az amerikai külügyminiszter tájékoztatta magyar kollégáját, aki szerint a lépés is bizonyítja, hogy más szelek fújnak Washingtonban. Szijjártó Péter megismételte, hogy a propagandaminiszter a volt budapesti amerikai nagykövet és az előző amerikai kormányzat bosszújának lett az áldozata. A listára vétel indoka egyébként az volt, hogy Rogán a magyarországi korrupciós hálózat egyik központi szereplője, a mostani döntés indoklásában erre nem tértek ki, csak azt mondták, hogy a levétel amerikai külpolitikai érdek. Rogán úgy nyilatkozott, bocsánatkérést vár…

Read More

1. ZUHAN A NYUGDÍJAK VÁSÁRLÓÉRTÉKE Idén 6,4 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke a keresetekhez képest. 2010 előtt az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset 65,1 százaléka volt, most a 48,5 százalékát se éri el. Az átlagnyugdíj most 222,4 ezer forint, a medián 200 ezer alatt van, és 300 ezer nyugdíjas 120 ezer forintnál is kevesebbet kap. A nyugdíjak relatív pozíciója 2014-től 2021-ig folyamatosan romlott: míg a nyugdíjak vásárlóértéke 60 százalékkal nőtt, a kereseteké 2,3-szorosára emelkedett. Tavaly 6 százalékkal emelték a nyugdíjakat, ami 2,2 százalékkal növelte reálértéküket. De közben a keresetek reálértéke 9,2 százalékkal nőtt, vagyis a nyugdíjak vásárlóértéke a keresetekhez képest 6,4…

Read More

1. TIZENÖTÖDSZÖR IS BELEVÉSTÜNK A GRÁNITBA Botrányok és balhék közepette ma tizenötödik alkalommal módosították az Alaptörvényt, amely mostantól rögzíti azt is, hogy az ember férfi vagy nő lehet (interszexuális tehát jogilag nem), alkotmányos szintre emeli a gyermekek fejlődésének erkölcsi védelmét, rögzíti az állampolgárság felfüggesztésének lehetőségét, a kábítószerek elleni drákói szigort, valamint a készpénzes fizetés jogát. A szavazást a Momentum a parlamentet körülvevő blokáddal próbálta megakadályozni, de a rendőrök elpakolták őket az útból, míg a DK és a Jobbik kivonult az ülésről, végül az alkotmánymódosítást 140 igen szavazattal 21 ellenében, zavaró kürtszó közepette elfogadta az Országgyűlés. 2. A TISZÁNÁL UKRAJNA HATÁRESET…

Read More

1. VÁMHÁBORÚBÓL VÁMBÉKE? Miközben lassan megkezdődnek a vámtárgyalások az Egyesült Államok és a világ legtöbb országa között, addig Kína beleállt a kereskedelmi háborúba. Peking bejelentette, hogy most már ő is 125 százalékos vámmal sújtja az amerikai termékeket, egyszersmind felszólította Európát, hogy együtt álljanak ellen Amerika arroganciájának. Közben maga Donald Trump azt mondta, hogy a jelenleg is érvényben lévő tíz százalékos vámot alapnak tekinti, az alá csak nagyon jó ellenajánlat esetén hajlandó menni. Azt is közölték Washingtonban, hogy az EU-val egységesen fognak tárgyalni a következő 90 napban, nem külön az egyes európai országokkal, ami csökkenti a magyar kormány reményeit, hogy valamilyen…

Read More

1. ÚJABB TRUMPI FORDULAT Végül az amerikai elnök hátrált meg az általa indított, gazdasági visszaeséssel és tőzsdei pánikkal fenyegető vámháborúban – legalábbis egy időre. Még egy nap sem telt, hogy életbe léptek az újabb vámok, Donald Trump bejelentette, hogy 90 napra felfüggeszti azokat, vagyis jelen állás szerint „csak” tíz százalékos pluszteher sújtja például az európai árukat. A jelentős kivétel Kína, ahol még tovább, 125 százalékig srófolta Trump a vámokat, éppen azért, mert Peking sokkal gyorsabban és keményebben vágott vissza Amerikának, mint a többi ország. Kína továbbra is azt mondja, hogy kész a végsőkig harcolni. Az összes többi állam most megpróbálja…

Read More

1. TRUMP VONZÓ TESTRÉSZE Végképp eldurvult az amerikai elnök által indított kereskedelmi háború, ami a világ tőzsdéinek újabb mélyrepülésén is látszik. Mától ugyanis életbe lépett az eddig meghirdetett összes amerikai vám, sőt, mivel Kína az amerikai fenyegetés ellenére viszontvámokat vetett ki, ezért Donald Trump rárakta a beígért újabb 50 százalékot a kínai importra, amelyen így most már száz százalék felett van a teher. Peking viszont szintén tartotta magát az ígéretéhez, hogy nem hátrál meg, s válaszként összesen 84 százalékos sarccal sújtja az amerikai árukat. Mindennek következtében gyakorlatilag leállt a kereskedelem a két gazdasági szuperhatalom között. Hosszú vacillálás után az EU…

Read More